“Erős, mint egy kisteherautó és legalább olyan könnyen kezelhető is.” – a Cerberus katonái így írják le az Atlasz gyalogsági harci mechet. A Cerberus kutatói össze akarták gyúrni az YMIR mechek tűzerejét egy emberi pilóta taktikai érzékével – így született meg az Atlasz, aminek fegyverarzenáljában helyet kapott egy személyzet ellen bevethető tömeggyorsító ágyú, páncéltörő rakéták és egy nulladik elem mag, minek következtében elhanyagolható becsapódási sérülésekkel dobhatók le a csataterekre. A vezetőt egy átlátszó pajzs védi, ami nemcsak védelmet, de nagy látószöget is biztosít. A páncél a Cerberus saját fejlesztésű polikristályos anyagából készült – a Szövetség kutatóinak csak feltételezései vannak arról, miszerint ez valójában egyfajta mesterséges zafír közbülső rétegekkel, a megrepedés és a hőmérséklet okozta sérülések ellen. Akármi is legyen, számos ellenfelének jelentette már a véget, akik úgy vélték, képesek átlőni rajta, de csak azt érték el vele, hogy elhagyták a biztos fedezékük és felbőszítették egy halálos hadigépezet pilótáját.

~Blasto

Kommentálj