Home Egyéb Arany Szar díjat nyert az EA

A vezető amerikai fogyasztóvédelmi blog, a Consumerist idei szavazásán a többek közt a Mass Effectet is publikáló Electronic Arts lett Amerika leggyűlöltebb cége. Az EA olyan neveket előzőtt meg mint a Facebook, az Apple, a Google, a Sony és az AT&T mobilszolgáltató; és a döntőben megelőzte a Bank of America-t is – a kiadó a szavazatok 64%-át tudhatta magáénak és megnyerte a Golden Poo (Arany Szar) díjat. A tavalyi győztes egyébként a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa felelőse, a BP olajtársaság volt.

De mi vezetett ide, hogy az EA nyerte a megtisztelő címet? Nos, köztudott, hogy a kiadó üzletpolitikája régóta szúrja a játékosok (főleg a hardcore réteg) csőrét, főleg azzal, hogy futószalagon érkeznek tőle a sikerszériák új címei, viszont kevés újdonsággal és sok kivágott, később DLC-k formájában megjelenő, plusz pénzért elérhető tartalmakban (nem kell részleteznem a tucatnyi ME 2 kieget, ugye?). Valamint a kiadó birtokában van legtöbb licenc, minek következtében más fejlesztők képtelenek épkézláb sportjátékokat készíteni, mert nem használhatják a csapatok, játékosok neveit. Az EA helyzetén az Origin rendszer bevezetése, a Mass Effect 3 botrányos befejezése és az SWTOR félkész állapotban a boltokba kerülése sem segített.

(Ez egy spoilermentes cikk, a kommentekben kéretik jelezni, ha spoilert írtok)

Kommentálj
Similar articles
0 5595

0 1591

20 komment ide
  1. Roppantmód örülnék, ha a BioWare kikerülne alóluk. Amióta az EA pénzeli őket, már rég nem úgy fejlesztik a játékokat, ahogy ők akarják, hanem olyanok is belepofáznak a fejlesztésbe, akiknek közük nincs hozzá!

  2. Hát nem varázslatosan hangzik? “Arany szar díj”. Mikor megláttam éreztem lesz Mass Effect-es vonatkozása is. Hát nem is tudom miért?:) Remélem előbb utóbb az EA-t kicsit észhez vágja ez a sok pofon… Mindenesetre, gratulálok ehhez magasztos díjhoz.
    (Csak azokat sajnálom akik a gárdában dolgoznak és nem értenek egyet az EA üzletpolitikájával. Ez őket leminősíti. Őket ne vegyük egy kalap alá. Mert biztos vannak páran akik szeretnék nem kizsigerelni és megbotránkoztatni a játékosokat.)

  3. Az úgy tény hogy az Ea hatalmas befolyással bír és szinte ő a legnagyobb kiadó ,de hogy fajulhatott ez idáig.Pl a Valvét hogy nem tudta felvásárolni ,mert már minden játékot ő ad ki.

  4. Egy kis érdekesség:
    Az arany szar díjat a “szerencsés” győztes mindig piros párnán kapja meg, ám az EA most választhat, hogy a sokat érő kakit piros, zöld vagy kék párnán kéri 🙂

  5. Botrányos amit az EA évek óta csinál! Folyamatosan adja ki a félkész játékokat amiknél mondanom se kell bug bugra halmaz, amit kiad játék ahhoz kiad egy raklap DLC-t amiért fizetni kell és még lehetne sorolni órákig szerintem. Az h a BW-t is felvásárolta részben jó mivel ha nincs az EA a BW egyedül nem bírta volna kiadatni az ME2-őt illetve a harmadik részt sem. szerintem utolsó jónak mondható EA játék amit tényleg normálisan megcsináltak és normálisan adtak és dlc se jött hozzá amiért “milliókat” kellet volna fizetni az a dead space 2 volt. De tényleg minden céget felvásárolt és hatalom lehetne a játék kiadás terén és ahelyett hogy jóra használná a hatalmát csak maguknak rúgják az öngólokat minden kiadott játéknál. a Valve meg jó hogy nem hagyja magát felvásárolni mivel az EA mellett a második legnagyobb kiadó cég és a STEAM bevezetése óta hatalmas jövedelmük van a Valve shopról nem is beszélve.

  6. Az EA-nak ez most nyilván kellemetlen, gyanítom érződni fog a pénzügyi adatokon is – de az igazság az, hogy az EA sok raklap pénzt termel úgy is, hogy közben a játékosai elégedetlenek. Vannak kihívói a piacon, de rövidtávon nem számítok változásra a hozzáállásukban.

    A magam részéről minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne kelljen EA játékokat vásárolnom (a DRM-őrület óta, mert akkor fordult elő először, hogy legális, megvásárolt játékot fel kellett törnöm, hogy a PC-men játszani tudjak vele).
    Ez roppant nehéz, pl. a Mass Effect esetében fel kellett rúgnom a saját szabályomat, és megvásárolni egy olyan játékot, amin EA logó “díszeleg”. 🙁

    Az Origin-ből látszik, hogy az EA kezdi másolni a konkurenseit (Steam), talán érzi, hogy a jövőben nem lehet szarpumpálásból megélni, elégedett játékosokra lesz szükségük. Legalábbis bízom benne. A Steam sztem nagyon jó, a megvásárolható játékokban eddig nem csalódtam igazából…

    Az EA-nak mekkora beleszólása van egyébként a tényleges játéktartalmakba? Ezt tudja valaki? Mert több helyen is olvastam, hogy “fúj EA megmondja a Biowarenak, hogy mi legyen a játék vége”, de számomra ez városi legendának tűnik. Gondolom inkább általános irányelvek lefektetéséről lehet szó…

    • Szerintem sok beleszólása van az EA-nak. Két dolog miatt lehetett az, hogy a ME3 befejezését nem tudták tökéletesre csiszolni:

      1, Kifutottak az időből. Ez az EA-tól függ, hogy kapnak-e több időt, vagy sem. Már egyszer elhalasztották, ha még egy lett volna, biztos felháborodás lett volna a vége – gondolták ők. Azt nem nézik, hogy ez mekkora játék lehetne, ha több időt kapnának rá a fejlesztők, ők csak annyit néznek, hogy egy nagy húzócím, amit millióan fognak megvenni.

      2, Azért kényszerültek a változtatásra, mert további részeket terveznek. Nekem a befejezésből egyértelműnek tűnik, hogy nincs vége a Mass Effect-nek, hanem még csak most kezdődik. Kezdetben az volt a terv, hogy trilógia lesz, de gondolom az EA erőltette rájuk, hogy legyen folytatás, mert az biztosan sok pénzt hoz majd. És persze a terv az volt, hogy minél nagyobb játékosréteget nyűgözzön le, emiatt ment el ennyire akciójáték irányba.

      • Az második érvedre szeretnék reagálni. *spoiler*:
        Ugye a harmadik rész végén Shepard meghal mind a 3 választási lehetőségnél. Jó a destroynál lehet vitatkozni ha minden megvan mert ugye akkor ott a Földön csak a reaperek halnak meg és a végén Shepard a romok között fellélegzik. De ha az alap első kitolásos verziót nézzük ahol nincs mentés importálás Shepard meghal nincs mese. Továbbá az ME3 bejelentésekor és utánna is sokáig hangoztatták hogy ez lesz Shepard utolsó nagy harca. Tehát alap volt a trilógia. Azzal hogy elcsöszték igenis az EA hibája mert sürgették a BW-t mert ha a BW múlt volna lehet hogy csak jövőre kapjuk kézhez az ME3-at de az hosszabb játék idővel rendelkezik és jobban meg lett volna csinálva…. főleg a vége. Egy sző mint száz Nem hiszem hogy lenne több rész ha lenne is akkor majd évek múlva és az már nem lesz ugyan az mint ez a 3 rész.

    • Rossz pletykák azt beszélték, hogy a a Dragon Age 2- nél az EA befolyásolta a játékot gyors kiadás ergo sok pénz miatt ez azt eredményezte, hogy nem azzal a történet szálal jöttek ki amit terveztek néz utána mi volt a limitált kiadás anno a Dragon Age:Origins és a Dragon Age 2 között.
      ME 1- nél a DLC első ingyen volt a másodikért fizetél. ME 2 DLC -nél mindenért fizettél még a ruhás dologhoz is.
      Spoiler Veszély!
      BW a ME2-nél bejelentette, hogy csak Shepard története ér véget egy nagy végjátékkal. ME univerzumot folytatják És egy új dologgal jönnének ki (én azt remélem, hogy a DA:O+ME4 keveredése érdekes lenne Qvarian,vagy Geth testében vinni egy egész történetet). Erre a végjátéknál elpusztulnak a mass relék, mintha a BW rúgott volna egy öngólt magának.

      • SPOILER veszély!!! nos a relék elpusztítása valóban egy öngól volt bár biztosan terveznek valamit ezzel is, de nem tudom hogy lehetne ezt folytatni… Talán a Reaper technológiával alkotnak eggyütt valamit a galaxis népei… Mondjuk egy gethel vagy egy kvárival én is szívesen játszanék.Gethel inkább,mint multiba.
        Spoiler!!!
        Az ugye megvolt hogy ha elpusztítjuk akkpr Shepard fellélegzik a romok között de a csapat szét van szórva mert ugye a Normandia lezuhant vajon képes még repülni vagy Shepardot hogy fogják megmenteni?Nekdm nagyon nyitott maradt a vége mivel túl sok kérdés merülhet fel pedig ez elvileg egy befejező rész.

        • Spoiler Veszély
          Játék címe”Mass Effect” relék neve Mass relé, univerzum így hívja a protíán hagyatékot. (magyar fordítás) erre elpusztítjuk Shepard meg is-is alapon él és hal én nem tudom, de kiált egy folytatás után.
          Ezért leszek kiváncsi, hogy milyen DLC jönnek ki(én remélem a következő DLC SP mod és Aria visszafoglalja az Omegát és remélem hanyagolják a fegyver és ruha Mod’s DLC-t) és, hogy javítják a végkifejletnél lévő tömérdek mondjuk hibákat.

          • Spoiler!
            Én leginkább egy olyan DLC-re lennék kíváncsi amiben egy olyan csapatot vezetünk aki Shepard felkeresésére/megmentésére indult és függhetne attól hogy ki vezeti, hogy mondjuk kivel volt az előző részekben kapcsolatunk. Vagy netán a következő részekben ki lenne a főellenség(?) mert szerintem elég sz*rul jönne ki ha valami másik ősi nagy és überelpusztíthatatlan faj előkerül mivel eddig elvileg a Reaperek pusztították a galaxist és akkor csak lett volna valami utalás rájuk nem?? Szóljatok ha rosszul emlékszem de az előző részekben hangoztatták a Harbingert a legerősebb Reapert de hol volt ő a végén én számítottam volna valami nagy Boss fightra de semmi.

          • Igazából én is számoltam a Harbingerre mivel a második részben igen aktív volt ugye arrival dlc meg az me2 végén is szólt pár szót. ariával az omega visszafoglalása über király lenne és szerintem ez lesz a terv is a köv dlc-re. a lényeg hogy maradjunk a destroynál. shepard felrobbantotta a reléket és elpusztitotta a fellegvárat is ( 3 szárnya is leesett). úgyhogy így naturan minden protián örökségnek annyi. a másik hogy csak az a 3 csapattag éli túl az egészet akik kiszállnak a hajóból. ugye joker alap mindenkinél mivel ő a pilóta de speciel nálam garrus és liara szállt ki. EDInek is annyi mivel szintetikus és ahullám minden szintetikus létformát megsemmistett. a többiek pedig szerintem a földön meghaltak. bár baka, samara jacob miranda akik ugye nem a földön voltak azok közzül szerintem baka élte túl esetleg még mellé samara. a lényeg hogy tömegrelék nélkül nem tudnak eljutni sehova és a normandia is egy ismeretlen bolygón zuhant le ahol semmi technologia nincs és amugy se tudnának vele relék nélkülk nagy távot megtenni. szóval ha lesz folytatása oda nagyon kellesz majd a BW fantáziája hogy ezekkel a tényekkel szemben is adhasson egy reális folytatást. bár szerintem is egy korábbi háboruba fog játszódni a köv rész. pl: rachni háboru, turián-ember háboru, krogan lázadás és a geth-kvári háboru. elég izgalmasak lennének főleg hogy a kvári geth háboru kivételével a többiről alig tudunk valamit.