Home Egyéb PAX EAST: Infók az új Mass Effect részről

A bostoni PAX East rendezvényen Casey Hudson, a sorozat vezető producere nyilatkozott a Mass Effect következő részével kapcsolatban:

“Felkészültünk, hogy elkezdjünk dolgozni az új Mass Effect játékon, és igazi újdonság lesz. Azt szeretnénk, hogy a rajongók viszontláthassák mindazt, amit megszoktak és megszerettek a Mass Effect során, de közben szeretnénk valami frisset, valami újat mutatni – egy új lehetőséget, hogy felfedezhessék az egész Mass Effect univerzumot.”

A játékot főként a BioWare Montreal stúdiójában fejlesztik, ugyanakkor Hudson a stúdió Edmontonban lévő főhadiszállásán fog dolgozni vezető producerként. Emellett Shepard parancsnok nem fog visszatérni.

Egyébiránt Hudson és a sorozat vezető látványtervezője, Preston Watamaniuk nagyrészt egy nem Mass Effect projekten dolgozik.

“Én és Preston [és további fejlesztők a Mass Effect sorozatból] egy teljesen új univerzumon dolgozunk a BioWare berkeiben. Megpróbálunk felépíteni valami újat, úgy, ahogyan a Mass Effect elején kezdtük.”

A Legandary Pictures-nál készülő Mass Effect filmről is lelkesen nyilatkozott:

“Remélhetőleg  jó lesz, mert megvan minden, ami ahhoz kell, hogy egy jó mozi legyen belőle. Nem csak egy film lesz, hanem egy különlegesség.”

Tekintve, hogy eddig a filmről nem sokat lehetett hallani, már maga az említése is biztató jel.

Forrás: kotaku.com (félrefordítást a whiteravenhun@gmail.com e-mail címen lehet jelezni)

Kommentálj
Similar articles
0 4404

0 1443

11 komment ide
  1. Hááát….
    Annak örülök, hogy nem kellet elbúcsúzni végleg ettől az “univerzum”-tól.
    Shepard parancsnok elhalálazásával nincs gondom egyáltalán. Ő is csak egyszer élt..csak kétszer halt (de ha a lélek vándorlásban hitt, akkor üdv újra shepard).
    Ám az nagyobb kérdőjel számomra, hogy a több végkifejlett közül melyik alapján indulnak el.
    Mert hiába köpködtünk, kevés a lehetőség , nincs igazán hatással a végére nemes vagy nemestelen gaz tetteink a világra, azért TALÁN mégsem mindegy, hogy a házam egy nevelő intézetes reaper építi fel vagy a Józsi bácsi aki minden nap uténam fütyül ha lát.
    Meg azse mindegy hogy este úgy foszforeszkálok mint egy szentjános bogár vagy csak szimplán szét izzadom az ágyat Józsi bácsival vagy a postással 😛
    De vak is azt mondja majd meglátjuk.
    Merem remélni az utóbbi pár év zuhanó repülése után Joker vagy annak unokája ujra felröppen normandy 300.0-val és a magasban is marad jó ideig.

    • Teljes mértékben igazad van. De remélem, hogy lesznek olyasmiféle kitérések,vagy illetve olyan beszélgetések más karakterekkel, ahol Shepard-ról úgymond hősként mesélnek majd. Vagy majd Shepard legénységével találkozni, vagy valami ilyesmit is beleképzelnék..De minden esetre nagyon várom!

  2. Most igazábol belegondolod, ha úgy akarják kezdeni mint az első részét akkor már olyan, hogy már megjártam ezt egyszer akkor minek újra megjárni úgy is meghalok a végén…

  3. Attól, hogy ez a “sorozat” így végződött nem kell törvényszerűnek venni, én elképzelhetőnek tartom azt a verziót miszerint tiszta lappal akarnak indulni, az ME3 és EA “botrányok” után.
    Tény ebbe a nézőpontba igazadvan, de ők inkább a körül ölelő univerzumra koncentrálnak és nem az előző történetére.
    Én nyitott vagyok erre, ha jó lesz.
    De ha más nem ő dolga de pl van csomó fantasy könyv gyakorlatilag ugyan abba a világba körülményekkel játszódik de teljesen más vonalon és cselekmény szálon, pl bemutatják 3 részban János életet és átugranak a veszprémi Juli életére. Attól hogy nem tudnak egymásról és elképzelhető 20 év múlva játszódik lehetnek hatással a világra.
    Az új ME vel csak is annyi a gondom, hogy lehetetlen az ME3 végkifejlett váztozásait átvinni, annyit lehet ki halt meg ki nem kivel futhatunk össze.
    De az abszolult vége túl különböző ehhez, azt már első commentbe leírtam némi hasonlattal mire gondolok.

    • Jó jó legyen úgy ahogy ők akarják mass effect új rész? Jöjjön! Csak tegyenek egy kis kitérőt, hogy volt egyszer egy ember aki harcolt a kaszások ellen és győzött is.

  4. Elvileg akkor járnak jól ha előzményt csinálnak vagy olyat ami párhuzamosan fut az eddigi részekkel,mert ha a trilógia történései után fog játszódani akkor tényleg nagyon sokféle játékot kell csinálniuk,majd meglátjuk mit hoznak ki belőle,még messze van ez mindenesetre

    • Szerintem is sok lehetőség van, én is tudnék mondani vagy tizet – de jobban belegondolva az előzmény óriási hiba lenne…
      Azzal beszorítanák magukat – akárhány csavart is tesznek bele, annak már fix lenne az eleje és a vége is…

      • Én is úgy gondolom, hogy előzményt nagyon nagy hiba lenne! Ha viszont a 3 után fog játszódni, akkor remélem lesznek visszatekintések és bejárható helyek(pl:. a Normandy SR2-őt átalakították múzeummá). Ami viszont nagyon izgat (most is), hogy mi a rák lett a Cerberussal!

        (Ha a ME3-ban le van írva akkor elnézést lusta vagyok angolul elolvasni a kódexet.)

      • Nem úgy gondoltam az előzményre mint ennek a trilógiának az előzményére hanem mondjuk az első kapcsolat háborúból csinálnának egy trilógiát,de mondjuk Shepardban is vannak még lehetőségek,pl ott a terra novai háború amin részt vett,ha jól emlékszem az volt az vagy talán szküllai na mind1,meg az egész ahogy az N7 program kiképzésén végighaladt,ez mind olyan dolog ami a rajongókat érdekelné,ha játékban nem is,remélem könyvben vagy filmben lesz róla valami bővebben

    • Ezt sztem fórumba kellet volna azt többen olvassák. de sebaj 😀

      Cerberus sztem illusive man-el együtt ment az űr szemetesbe, ha jól emléxem nem volt rá utalás mi lett velük…de ha reálisan nézem minden megbuktatott szélsőségi irányzat után maradnak kisebb csoportok akik “tovább viszik az eszmét”.
      Szóval elképzelhető, hogy a következendő ME részekbe vissza köszönnek nekünk középső ujjukat lengetve.
      És a Múlt vs JElen vs Jövő : Én szinte biztosra veszem, hogy ME3 után fog játszódni.
      De persze tévedni emberi dolog.
      Ám még nem került szóba, lesz Mass effect film! juhééé vajon melyik részét dolgozza föl? Ha tippelni lehet én a Turián vs ember ellentétre gondolnék .