Home Kiemelt Híreink Sok sok új Androméda infó érkezett

A sokak által hiányolt “Hype train” most beindult! Számos új információ látott napvilágot a közelmúltban, mely érinti a csapattársakat, a játék mechanikát, és a történetben az előrehaladást is, de most azt kérdezhetitek, hogy mik lesznek ezek. Most jó pár dolgot tisztázunk ebben a cikkben!

Kezdjünk az első olyan dologgal, ami mindenkit egy bolygóhoz ragasztott, és egy kurzort meg egy scannert bámulva lövöldözte ki a bolygóról a bányász szondákat. Akik játszottak az első résszel azoknak nem idegen a legendás paripa a Mako amivel csak arra nem haladtunk amerre mi szerettünk volna. Volt egy alternatív szerepe is a játékban mint a küldetések! Egyes bolygókon találhattunk különböző telléreket amiket megjelölhettünk, és egy küldetést teljesíthettünk velük ami csak XP-t adott később ebből lett a bolygó körüli sikamika végül most az andromédában visszatérünk a gyökerekhez! A lényeg az első részhez képest alig változott. Most is meg kell találnunk ezeket a nyersanyag lelőhelyeket, de most már nem XP-t hanem fejlesztésekhez, és tárgy készítéshez fontos nyersanyagokat kapunk cserébe.

Másik sokak által foglalkoztatott kérdés volt, hogy találkozhatunk e régi trilógiabéli csapattársakkal, melyre a válasz NEM, és a Tejúttal egyáltalán nem fogunk tudni kommunikálni. Mondjuk ez érthető, mert a csapat 99%-a már rég meghalt, egyedül Liara az aki még életben lehet, de ő nem fog fölbukkanni az andromédában.

 

A csapattársak terén a Suicide misson lehet, hogy elfog maradni, és egy csapattársat sem fogunk elveszíteni. Legalábbis Mac Walters határozottan így válaszolt egy erre feltett kérdésre. Mivel nem lehet megállapítani, hogy most akció közben nem veszíthetjük el őket, vagy valami drámai döntéseink által kiváltott szituációban. Így ez a kérdés még mindig megválaszolatlan részben.

 

Régen nagyon sokan kérlelték a Bioware tudorait, hogy az új játékban lehessen fajt is választani, de helyette megkaptuk a Ryder családot, akik közül vagy a fiú, vagy a lány bőrébe bújva kalandozhatunk az Androméda galaxisban, de egy meg nem nevezett forrás szerint eléggé különbözni fog a kettejük dialógus fája. Ugyanis a fiú esetében úgy jellemezte, hogy egy síró gépet kapunk, míg a lány szerepében egy sokkal határozottabb személyiséget, de ez még nem megerősített információ. A másik dolog ami őket érinti, hogy akármelyiküket választjuk az egyikőjük szerves részét fogja alkotni a csapatnak, szóval NPC lesz belőle, viszont akit kiválasztottunk annál eldönthetjük milyen etnikumú legyen, és stb, bár most jöhet a kérdés hogy kerül egy európai lány testvér mellé mondjuk egy ázsiai férfi testvérként. A válasz talán az lehet, hogy a XXII században is létezik még az adoptálás intézménye 😉

Akár ő is lehet

A legfrissebb hírek

Nem lesz Cross Platfromra lehetőség a többjátékos módban, szóval mindenki marad a saját platformján a saját kis “törzsében”.  (Az az PC, Xbox, PS tulajok nem játszhatnak együtt).

Románcok kialakítására lesz lehetőségünk még Jaal-al is ahogy kiderült egy rajongó üzenetére küldött válaszban, de számos újfajta lehetőség is lesz, de ezt még nem akarják leleplezni.

Egyedi karakter kreálásnál lehetőségünk lesz ugyan arra, mint a Mass Effect 1-nél. Kitudjuk választani a specializációnkat, és a háttértörténetünket, meg a nevünket is aminek a lényege nulla, ugyanis továbbra is Shep… akarom mondani Ryder maradunk mindenki szemében.

A Csapattársak be lesznek mutatva sorjában külön-külön videókban.

Sokak feltették a kérdést, hogy miért értjük meg egyből az idegenek beszédét, és a fejlesztők erre a kérdésre azt a választ adták, hogy a játékban majd magyarázatot kapunk erre.

 

De addig is egyre közeledünk a Március 23-a felé amikor is PC, Playstation 4-re megjelenik a régóta várt androméda!

 

 

 

 

Kommentálj
Similar articles